9.fejezet

A szörnyű baleset

- Húgi én esküszöm le csaplak, minek kiabálsz a fülembe?
- Keljél mert 11 van. El késtünk.

- Hogy mi? ült fel rögtön
- Ahogy mondom 11 múlt most már.
Kopogtak. Apa volt az.
- Apa miért nem keltetettek fel minket?
- Nyugi ma egyi kőtök se megy suliba.
- De miért?
- Jönnek Sebastianék, meg beszélni a dolgokat.
- Hogy mi? Ne már.
- Mikor jönnek? kérdeztem ki mérten.
- 13-kor.
- Remek akkor addig még el megyek lovagolni.
- Oké de megy veled valaki.
- Ne már nem vagyok már kis lány.
- Tudom, de szeretném ha menne veled valaki. Mondjuk Erik.
- Rendben! Akkor szólj neki hogy 10 perc múlva találkozunk és nyergelje fel a lovakat.
A 10 perc ből sajnos 15 lett mert el bambultam nem is kicsit. Erik már ott várt a lovakkal
- Szia! Bocsi hogy késtem.
- Szia! Semmi baj.
- Oké! Akkor mehetünk?
- Persze induljunk.
Egy darabig csak csöndbe ügetünk majd meg untam és meg szólaltam.
- Mit szolnál egy versenyhez?
- Nem hiszem hogy ez jó ötlet.Vissza kéne most már menünk.
- Ugyan már csak vágtázunk egy kicsit. Aztán ígérem vissza megyünk.
- Rendben!
- Gyerünk Árnyék mutassuk meg hogy kik a leg jobbak. mosolyogtam rá Erikre.
- Na majd meg látjuk.
Mikor Árnyék megindult a tisztásunk felé, - „Istenem ilyen kor olyan mint ha szárnyalnék.”
Egy szer csak valamitől Árnyék meg ilyet és ledobott csak annyit éreztem hogy bevágom a fejem egy élesebb köbe.
És onnantól se kép se hang.
Olyan volt mintha lebegnék nem éreztem az akadályokat.

Komiz légyszi puszi