6. fejezet

Jó lesz a meg lepi vagy sem??....Ha el olvasod ki fog derülni. Puszi

- Itt alszik a kanapén.
Szépen csendbe oda lopóztunk a kanapéhoz.
- Jaj de édes.
Egy nagyon édes és nagyon kicsi westie aludt a kanapén.
- Jaj de édes már most imádom. Köszönöm!ugrottam bátyám nyakába.
- Szívesen de ne csak nekem köszönd. tolt el magától
- Ha nem még ki nek?Anyuék nak?kérdeztem
- Nem! El mondom de ígérd meg hogy nem akadsz ki?
- Oké, oké ígérem de mond már.
- Tőlem és Sebastian-tól kaptad a kutyust.
- Hogy MI???????na most akadtam ki.
- Kértem hogy ne akadj ki. nézet rám.
- Na de….. most azonnal vissza viszitek. Nekem nem kell semmi, érted semmi Sebastian-tól.
- Ne csináld már Bells.Képes lennél vissza adni ezt a kis édest? nézet rá a kis kutyára.
- Képes, és vissza is fogom. Hozom Árnyékot és vissza is viszem. mondtam mérgesen.
- Hozom a kosarát.
- Rendben! be ment a szobájába.
A kis kutya kicsit esetlenül bele mászott az ölembe. És elkezdte nyalogatni a kezem.
- Ne kérlek mert nem foglak tudni vissza adni. néztem rá könnyes szemel.
Mikor meg láttam a kis esdeklő szemeit döntöttem.
- Jolvan maradhatsz.Talán nem halok bele. mosolyogtam rá. De kellene neked valami néz.
Legyen a neved mondjuk. töprengtem - Meg van a neved Hó pihe.
- Na meg hoztam a kosarat.
- Köszi tedd be a szobámba.
- Tessék?? Nézet rám értetlenül.
- Most miért nézel így?? Hó pihe itt mard. mosolyogtam.
- Ez nagyon jó!mosolygott ő is.
- De azt ne várd hogy meg köszönjem annak a bunkó ego ista pasinak.
- Oké!
- Na és most menjél szépen a te jó nagy bácsikád hoz. Mert a mami el megy egy kicsit lovagolni.
- Gyere te kis szépség. vette át tőlem Hó pihét bátyám.
Gyorsan át öltöztem a lovag ló ruhámba és már mentem is az én büszkeségemhez Árnyékhoz.
Amikor beléptem a lovakhoz egy hangos nyerítést hallottam.
Árnyék volt az és türelmetlenül várt.
- Na lovacskám mi a baj?simogattam meg a fejét.
- Jolvan na mi nyárt ki megyünk egy kicsit a rétünkre. nyergeltem fel.
- Jó nagyot fogunk ma szaladgálni.Kész.mondtam neki és kivezetem a szabad levegőre.- Mehetünk? kérdeztem tőle mire bólintót.- Akkor gyerünk.
Mint a szél úgy vágtatunk keresztül az erdőn. „Végre szabad vagyok és nem parancsol senki.”mikor ki értünk a rétünkre hirtelen mérhetetlen nyugalom árasztott el.
Egy gyünyörü fehér lovat láttam az egyik fához ki kötve.
Le szálltam Árnyékról és oda mentem hozzá, kikőtötem mellé Árnyékot is.

Lovagló Ruha: